2016. május 1., vasárnap

II.Évad - 2.Rész

Az oldalam és a fejem megállás nélkül sajgott, de legalább eszméletemnél voltam. Hallottam, hogy többen is mászkálnak körülöttem, ezért nem akartam kinyitni a szemeimet. Éreztem, hogy nem az udvaron vagyok, mert itt sokkal melegebb van, mint kint, ráadásul nem is az úton fekszek, hanem egy ágyban.
- Te ütötted el! - nyitott be a szobába valaki. Hangja túlzottan ismerős volt, de nem ugrott be, hogy ki lehetett az.
- Kit érdekel? Útban volt. - hallottam meg Amber tipikus vékony hangját és a hideg kezdett futkozni a hátamon. Amber ütött el?
- Mi van, ha maradandó sérülése van? - kérdezte a fiú. Néhány percig nem szóltak egy szót sem, de az én fejemben a srác szavai visszhangzottak. Jaxon az?
- Ugye tudod, hogy Justin megöl téged, ha ezt megtudja? - folytatta Jaxon. - Azt mondta, hogy ne kerüljünk vele még egyszer kapcsolatba, erre te elütöd.
- Ha szót akarnál fogadni Justinnak, akkor nem is hoztad volna ide, hanem ott hagyhattuk volna az úton. - válaszolt Amber.
- Ne kend rám! - emelte fel a hangját. - Csinálj vele valamit, amíg Justin haza nem jön.
- Én hozzá nem érek még egyszer! - sipította Amber, majd csak egy ajtócsapódást hallottam. Gondolom elment.
Ekkor szemeimet sokat pislogva kinyitottam, és így fedeztem fel Jaxon szobáját. De régen voltam itt.
Jaxon a legkisebb mozdulatomat észrevette és kérdő pillantásokkal nézte, ahogyan felülök. Oldalamba hirtelen belenyilalt a fájdalom, ezért egy kicsit összegörnyedtem.
- Jézusom! Jól vagy? - tette a kezét a derekamra, míg a másikat a lábamra.
- Persze. - sziszegtem az oldalamat érő szúrás miatt. - Amber volt, igaz?
- Csak... - gondolkozott el a válaszán. - ...siettünk.
A "siettünk" szót sóhajtva mondta ki, ezért tisztán értettem, hogy nem teljesen úgy érti, ahogyan azt akarja, hogy gondoljam.
- Ki elől menekültetek? - mosolyodtam el. Újra belecsöppentem ebbe az egészbe. Izgi élet, jujjci...
- Pár néger a helyi gettóból nem értett egyet azzal, hogy kölcsönkérnénk a töltényeiket. - mondta már ő is vigyorogva, mire felnevettem.
- Miért nem lepődök meg ezen? - nevettem továbbra is.
- Be kell vallanom, hiányoztál. - túrt bele a hajamba, majd megsimogatta a fejemet, amitől tiszta kóc lettem. - Nem volt egy normális ember se, akivel beszélgetni lehetett.
- Hol voltatok? - lepleztem zavarbajöttömet ezzel a kérdéssel.
- Bárcsak elmondhatnám. - sóhajtotta. - De szeretem az életemet, tehát nem mondom.
Szóval ismét egy ilyen élet-halál harcba kerültek. Nem értem, hogy miért nem állnak le ezzel.
- Hát te tudod. - mosolyogtam rá biztatóan. - De én most mennék.
Lemásztam az ágyról, és kiegyenesedtem, így már Jaxon nem is volt olyan magas. Kikísért a szobából, de a folyosón egy váratlan tényezővel találtuk szemben magunkat.
Justin.
Ott állt előttem teljes élet nagyságban, és szeme köztem és Jaxon között cikázott. Nem változott semmit: laza, ülepes nadrágja ismét a térdét verte, a fehért trikó megint rajta lógott, fejét pedig a full capje takarta be. Na persze, a Supráját meg kihagytam a felsorolásból, pedig egy egészen új darab volt a lábán.
Nem tudtam hozzá szólni semmit, ahogyan Jaxon se, bár ő csak a félelme miatt. Ott álltunk a folyosó közepén megfagyva, mint két szobor. Most akkor mi lesz?
- Ez mit keres itt? - mutatott rám. Az "ez" jelző, amit nekem szánt, eléggé zavart.
- Történt egy kis baleset. - csuklott el Jaxon hangja. Justin állkapcsa megfeszült, de a szemembe nem mert belenézni.
- Meg mondtam, hogy nem törődünk vele még egyszer! - indult meg erőteljesen Jaxon felé. Féltettem Jaxont, mivel tudom, hogy Justin milyen lehet. Akaratlanul álltam közéjük, de Justin engem sem kímélt. Karjaival a falhoz vágott, így pont a fájós oldalam csattant a falon, amiatt felüvöltöttem.
- Justin, azon a részén Jayde megsebesült! - kiáltotta Jaxon, majd aggódó tekintettel pillantott rám. Könnybe lábadt szemeimmel néztem vissza rá, míg kezemet a sajgó ponton hagytam. Justin felmérte a helyzetet, ellökte Jaxont a közelemből, majd felemelt engem. Mámorító illata megcsapta az orromat. Bevitt a szobájába és elhelyezett az ágyán, majd kifutott a szobából. Néhány perc múlva egy jeges zacskó volt a kezében, amit az oldalamra helyezett.
Néma csöndben ültünk egymással szemben, de én a fejemet lehajtottam és a paplant vizsgáltam, mintha annyira érdekes lenne. Érezni lehetett a feszültséget kettőnk között, szinte vibrált a levegő. Nem tudtam mit mondhatnék neki, és szerintem ő se. Ajkamat harapdáltam zavaromban, mivel zavart a csend. Bár addig jó, amíg Bieber ki nem nyitja a száját.
- Nem hittem volna, hogy még látjuk egymást. - szólalt meg váratlanul. Szemeimet még mindig a paplanon tartottam. Nem akartam látni.
- Nem sokat változtál, Bieber. - pörgött le bennem, ahogyan a falhoz vágott.
- Nem tudtam, hogy Amber elütött. - suttogta. Mintha megbánta volna ezt az egészet.
- Szóval, ha Amber nem ütött volna el, akkor meg se bántad volna ezt az egészet? - gondolkoztam hangosan.
- Ne forgasd ki a szavaimat, nem akarok veszekedni. - hangja gyengéd volt. Kérdően pillantottam Justinra, ugyanis nem szoktam meg, hogy így beszéljen velem. Túlságosan is gyengének tűnt velem szemben. Kezemet a homlokára tettem.
- Most meg mit csinálsz? - emelte le homlokáról a kezemet, de nem engedte el.
- Nincs lázad, nem vagy beteg. - jelentettem ki. Furcsán nézett rám. - Túl rendes vagy velem és ez gyanús.
- Nyugi! - mosolyodott el. - Már lemondtam rólad.
Megkönnyebülten sóhajtottam fel. Ezek szerint kizárhatom az életemből. Időközben kezemet kihúztam szorításából.
- Helyes. - válaszoltam.
- Nem kéne már menned? - pillantott az órájára. Ennyit a normális Justinról.
- De. - mondtam, majd felálltam az ágyáról. Kiléptem a folyosóra, leballagtam a lépcsőn és a bejárati ajtóhoz siettem. Kezemet a kilincsre helyeztem, de mielőtt lenyomtam volna kinéztem az ablakon. Nem hittem a szemeimnek: Thomas Clewer, az állítólagos zsaru, aki elől menekültem, az utcán sétált és megvizsgált mindent. Riadtan léptem hátra az ajtótól.
- Mi az? - kérdezte Justin, majd észrevette ő is Thomast. - Elintézem.
- Ne! - húztam vissza, mielőtt vérfürdőt rendezett volna az utcán.
- Ugye tudod, hogyha sérülten elindulsz haza még könnyebben elkaphat? - kérdezte.
- Tudom. - sütöttem le a szememet. - Itt maradhatok egy éjszakára? - magam sem hittem el, hogy feltettem ezt a kérdést.
- Miattam. - válaszolta, majd megindult a konyha felé.
Érdekes este elé nézek, az biztos.

14 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Ma találtam meg a blogodat és nagyon tetszik:) Remélem sietsz a következő résszel :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Végre valaki reagált a részre *-* Köszönöm a megjegyzést és a cserét is :D

      Törlés
  2. Megint egy fantasztikus részt olvashattunk *-* Nagyon jó író vagy :33 Izgatottan várom a kövit ^-^

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett. Siess a következővel

    VálaszTörlés
  4. Es vegreeee most neztem fol ujra blogodra mert en regebben is rendszeresen olvastaam es erre vartam vegre orulok h ujra irsz ide es siess a kovivel kerlek������❤❤❤

    VálaszTörlés
  5. Sziia!
    Nem rég találtam rá a blogodra, és imádom <3
    Siess a kövivel :D
    xoxo.

    VálaszTörlés
  6. Sziaa
    Nagyon tetszik a blog*-* Siess a kovivel😚

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Be kell vallanom, hogy nem haladok túl jól a résszel, de mindenképp hozni fogom / valamikor biztosan/ :)

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Szia nagyon imadom a blogod valami fantasztikus!❤
    Azt lehet tudni mikor lesz kovi?

    VálaszTörlés